Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#hirtelen szívhalál

Nagy Iván László Élet+Stílus

Miért esnek össze az élsportolók a pályán?

Hétfőn újabb, ereje teljében lévő, folyamatos orvosi felügyelet mellett játszó sportolónak állt meg a szíve, az amerikaifutball-játékos Damar Hamlin jelenleg kritikus állapotban van. Mi áll a szívmegállások mögött, valóban ennyire gyakoriak-e, és mit tehetünk átlagemberként, hogy ne történjen velünk sem hasonló tragédia, ha sportolunk? Erről kérdeztük Dr. Andréka Péter kardiológus főorvost.

MTI Plázs

Akár hetekkel korábban is észlelhetőek a hirtelen szívhalál tüntetei

Sok esetben akár hetekkel korábban előre jelezhetik egyes tünetek a betegek több mint felénél a hirtelen szívhalált – derült ki egy amerikai kutatásból, amelynek eredményeit az Amerikai Szívtársaság éves tudományos ülésén mutatták be kedden Dallasban. Az érintett középkorú férfiak több mint felénél akár már egy hónappal korábban is figyelmeztető jelek jelentkezhettek.

MTI Plázs

Hirtelen szívhalál végzett egy csimpánz testvérpárral

Egy ritka, gyakran örökletes betegség, a ritmuszavart okozó jobbkamrai szívizom-elváltozás (ARVC) hirtelen szívhalált okozhat egyébként teljesen egészséges embereknél, leginkább testi megerőltetés következtében. Általában semmiféle tünete nincs, és feltűnően több férfit sújt, mint nőt.

hvg.hu Plázs

19 percenként hal meg egy ember a cigi miatt

Csütörtökön tartják a nemdohányzók világnapját, melyet a WHO 1987-ben hívott életre azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet a dohányzás ártalmaira és a nemdohányzó életmód előnyeire.

MTI Plázs

Hirtelen szívhalált okozhat egy antibiotikum

Egy hörghurut és más gyakori fertőzések kezelésére széles körűen használt antibiotikum növelheti a hirtelen szívhalál kockázatát - állapították meg amerikai kutatók.

MTI Plázs

Hirtelen szívhalál: még nem ismerik mindegyik kiváltó okot

A nyugati világban évente egymillió ember halálát okozhatja hirtelen szívhalál, a hozzávezető okok közül sokat ismerünk, tudásunk azonban korántsem teljes - indokolta Varró András professzor, a szegedi Szent-Györgyi Konferencia kardiológiai szekciójának vezetője azt, hogy miért éppen a hirtelen szívhalál a tanácskozás fő témája.

1 2 3
Becsületkasszás traffipaxot telepített a Kutyapárt Szentendrére

Becsületkasszás traffipaxot telepített a Kutyapárt Szentendrére

Saját cégeinek adta bérbe luxusjachtjait Roman Abramovics, hogy ne kelljen befizetnie több millió fontnyi adót Ciprusban

Saját cégeinek adta bérbe luxusjachtjait Roman Abramovics, hogy ne kelljen befizetnie több millió fontnyi adót Ciprusban

Még a kormánypártiaknak is bejön Majka Bindzsisztánja egy kutatás szerint

Még a kormánypártiaknak is bejön Majka Bindzsisztánja egy kutatás szerint

Franciaországban lopott autókat tárolt a garázsában egy tapolcai férfi

Franciaországban lopott autókat tárolt a garázsában egy tapolcai férfi

Decemberben kisebb turistaözön volt  Magyarországon

Decemberben kisebb turistaözön volt Magyarországon

Kínai autókat is gyártanának az európai Volkswagen-üzemekben?

Kínai autókat is gyártanának az európai Volkswagen-üzemekben?

Egy időre bezár a Duna Plaza

Egy időre bezár a Duna Plaza

A kínaiak Európába hozzák az autógyártást, a németek meg Amerikába vinnék a vámok miatt

A kínaiak Európába hozzák az autógyártást, a németek meg Amerikába vinnék a vámok miatt

Miért most, és miért így szállt be Magyar Péter a Rákosdubaj körüli vitába?

Miért most, és miért így szállt be Magyar Péter a Rákosdubaj körüli vitába?

A címlapról ajánljuk